A modern társadalom szülte diplomás munkanélküli életfilozófiája

A munkahely és annak kilátásai nagyban elősegítik a modern embert, hogy önellátó és önfenntartó legyen.  Becsben tartjuk azokat, akik megkapták a helyüket a nagyvilágban. Kicsit irigylésre is méltóak. Igaz, hogy ők nem tengődnek napról napra önfeledten a tétlenségtől, nem merengenek el az élet értelmén, nem filozofálgatnak olyan rendszeresen és körültekintően a társadalmi és egyéni értékek összeférhetetlenségéről, ők köszönik szépen, jól megvannak. Lassan és biztosan haladnak a tapasztalat- és régiségszerzés kihívásokkal és megmérettetésekkel teli útján, előléptetésről előléptetésre.

A diplomás munkanélküli meg olyan kezdetben, akár a húszéves fiatal. Merész a gondolataiban, kreatívan értelmezi az őt körülvevő világot, sajátos nézőpontot formál, amit egy társaság középpontjaként vagányul és ráérősen előad. Időt fordít magára, a gondolataira, a hobbijára, lazán és pimaszul tervezget. Nem akar a napi robot mókuskerekének közönyös bábja lenni. Könyörtelenül igyekszik megőrizni másságát, hinni akar önmagában.  Az anyagi függetlenség vágya és a hónap végi megélhetés kilátástalansága azonban arra ösztönzi, hogy el kezdje mérlegelni esélyeit az ádáz munkaerőpiac igényeihez mérve: képességeit és készségeit boncolgatja, még személyiségének mélyebb bugyraiból előásott tanulságokat sem szégyelli önismereti útjának szolgálatába állítani.

Válogat az állásajánlatok között és egy évfolyamelső egyetemista szorgalmával és eltökéltségével készül az interjúra. Ott diplomatikus és kompromisszumot nem tűrő törtető. Okos, de tapasztalatlan. Gyakorlat híján kissé ösztönös megoldásokban gondolkodik. Boldogan jön ki az interjúról. Fejében már másnap élni kezdi saját forgatókönyvét: megkapja az állást a kért fizetéssel, beválik a próbaidőszakban és a két éves szerződés aláírásával a pénztelenség problémája egy csapásra megoldódik.  Arról álmodik, hogy minden holmiját lecseréli, elköltözik, komfortjába állíthatja a környezetét, hiszen a pénz már nem számít. Jöhetnek az önfeledt vakációzások, a boldog ünnepi vacsorák, az örömteli ajándékozások, a váratlan meglepetések, amiket szeretteinek szán. Az interjút követő héten formális visszautasító levelet kap arról, hogy az állást nem ő kapta meg. Sebaj, a végtelen piaci lehetőségek modern társadalmában élünk, megannyi multinacionális cég megüresedett állásától a magánvállalkozásig.

Lázas álláskeresésbe fog. Újságokat vesz, informálódik, állásbörzéken vesz részt. Mindenhova elküldi önéletrajzát. Készül az interjúkra. Nem érti, miért maradnak el a visszajelzések. Túlképzett, alulképzett, képtelen, nem megfelelő? Értetlen a felhalmozott elutasító levél között. Reménnyé cseperedett álmodozása hajthatatlan önámítóvá teszi. Barátai munkahelyéről érdeklődik, próbál befurakodni. Tudja, hogy a kudarc nem jó barát. Közönyössé és bátortalanná teszi az embert. Esetlenné és bunkóvá. Érezni kezdi, hogy a gyűrűző sikertelenség meddővé teszi a kreativitását, pesszimistává és szomorúvá a lelkét. Az elkeseredettség drámaivá teszi az eddig szokásossá vált hétköznapokat.

Hogy lehet ebből kikeveredni?